minimal | v0.01a
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: pillanat. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: pillanat. Összes bejegyzés megjelenítése

2009. augusztus 3., hétfő

Mérleg

Eltelt egy esztendő.
Egy csodálatos, egy izgalmakkal, élményekkel és temérdek (jórészt) hasznos tapasztalattal teli év.
"Semmin nem csodálkozni! Semmin!" - harsog most is a fejemben.
Ezt tanultam meg a leghamarabb, s hogy semmiképp ne feledjem, így most a búcsú napjaiban is jut a bizarr dolgokból. Mielőtt azonban beszámolnék róla, nem tudom megállni, hogy ne hordjak össze ide pár gondolatot azokról a különös "jószágokról", amiket ettől az esztendőtől kaptam. E tizenkét gyönyörű hónaptól, amiért máris egészen bizonyosan tudom: jó volt és megérte ennek a világnak része, részese lenni. Csak ezért is.

* Rájöttem, lehet másként is csinálni: jobban tudom, mi a fontos és mi mégsem olyan lényeges.
* Megismertem a Barátaimat.
* Jó leckéket vettem a "hogyan alkalmazkodjunk másokhoz és a megváltozott körülményekhez" tantárgyból.
* Nagyjából sejtem már, milyen lehet egy kollégium.
* Dolgoztam ásatáson - az ősök lábnyomán járva építettem én is egy kicsit a Szent Várost.
* Megtanultam valamennyire tördelni. Kár, hogy hamarosan nem lesznek már újságok... :)
* Aztán barátságot kötöttem egy nyelvvel. Egész jól elmagyarázom már a hivatalban, hogy mit akarok. Csak olvasni meg írni nem tudok még, de elszánt vagyok ám!
* Megismertem újabb örömöket és félelmeket, jobban értem már a "különbség" szó jelentését, de valahogy az "azonosság" is mást jelent már, mint korábban.
* És a végére maradt egy nem éppen elhanyagolható tényező. Találkoztam ugyanis a Szerelemmel.

Az a vándor vagyok, aki honra lelt (bár egy perc alatt semmivé lett mindaz, ami valaha is ő maga volt), most mégis fájdalommal telve hagyja hátra új otthonát, hogy elvarrja az óhazában befejezetlenül hagyott szálakat.
Az az ember, aki szeret csak úgy fejest ugrani az ismeretlenbe, de a szakadék szélén mindig tántorog egy kicsit ott, ahol már nincsen semmilyen kapaszkodó.
A blogger, aki szeretne nem felnőni, de néha talán mégis.
Ki tudja, hogyan, milyen módon lehet egészen biztosan helyes döntéseket hozni???

*
Az utolsó meghökkentő mese

"Nemcsodaországban" nincsenek csodák. A nemcsodaországiak soha semmin nem lepődnek meg, itt igazán minden, de minden előfordulhat, ami máshol nemigen.
Döntöttek le már itt Szentélyeket véletlenül ugyanazon a napon, jártak itt már vizen, épültek felhőkarcolók homokból és maláriás mocsarakból... csak épp Alice nem járt erre soha. Itt ugyanis nem történhet semmi olyan, ami Nemcsodaország lakóit egy pillanatra is kitérítené a megszokott kerékvágásból.
Ma csak egy galambról szól a mese. Olyan volt, mint a millió másik, talán egy kicsit termetesebb, rendezettebb tollazatú, de akkor is csak egy közönséges városi galamb. Amelyiket az ember mindig elhessegeti az ablakból, amikor reggelente a turbékolására ébred. Pont az, ami odarepül a legapróbb ételmaradékra is, hogy csőrével apró darabokra szaggassa, s jókat lakmározzon, legyen az kenyértészta, vagy csirkecomb csipsszel.
Egy kisbolt utcafrontján láttam. A pisztáciát és a mogyorót szemezte, amíg az eladó épp nem arra figyelt. Piros pikkelyes lábával ügyesen megkerülte a magokba szúrt árcédulát, hogy aszongya: 8.20.
Karmait a halomba szórt pisztácia héjai közé vájva kis testével egyensúlyozott: csőre közé szorított egy-egy sós magot (amúgy sok érte a nyolchúsz) majd elfordítva a fejét lendületből messzire hajította.
Talán a mérlegre dobálja a neki tetsző árut - hitetlenkedtem először. Később kiderült, hogy fordítva: a neki nem tetszőket szórta a földre.
A fekete fiút felszedni akaró, kirúzsozott negyven körüli férfin már nem lepődtem meg.

2009. június 20., szombat

Hát kérem...


Végeredményben azt hiszem, nincs miért szégyenkeznem.
És jupppiééé! :) Meg bibibííí! :)

2009. június 8., hétfő

Érzelem és ráció

Az örök dilemma. 
A végzet.
A küzdelem az eszmélés óta.
Hogy, lehet-e NEM felnőni?
És egyáltalán melyik úton kell továbbmenni.
Ha két választási lehetőség adódik. 
És még inkább, ha több.
És amikor egy sem?
Melyik a jobb út?
Melyik a jövedelmezőbb?
Melyik a tisztességesebb?
A boldogabb?
Miért kell mindig feláldozni valamit valami másért?
Ha dönteni kell.
Kell/Must/צריף
És persze csak úgy mellesleg: nem késő-e már?
Fordulópont szag van.

Mit teszünk le az asztalra?

2009. június 1., hétfő

REMény

Megnyomtam a gombot.
"Bim-bam" - hallatszott, majd sárgásan kigyulladt az "ÁLLJ" felirat.
Végre csináltam én is valamit. Ami igazán tőlem függött. Megváltoztattam az elrendelt dolgokat. Ha mélyen magamba nézek, mindig is szerettem gombokat nyomogatni. Kapcsolókat kapcsolgatni. Még akkor is, ha elektromosság híján nem zártak rövidre semmit. Csak a hangjuk volt, hogy "klatty" meg "cskkk" meg "vnyv"
Most is megnyomtam tehát, és előresétáltam a miattam világító "ÁLLJ" felirat alá. És akkor egyszer csak megtörtént.
- Hol akarsz leszállni? - kérdezte.
Nem akartam elhinni, hogy ez velem történik.
- Hááát... igazából a következő sarkon... ha esetleg van ott is egy megálló...
Kikerülte a taxikat. Épp csak egy kis gázt adott és közelebb húzódott a járdához. Pont annak az utcának a sarkán, ahová igyekeztem.
- Igazán köszönöm! - nyögtem rekedten.
- Legyen szép napod - volt a válasz.
- Neked is - mondtam félig nőnemű nyelvtani szerkezetben, mert zavaromban már teljesen elment a hangom.
Hosszan néztem utána.

2009. május 31., vasárnap

ambiValenciA, konTraverZió


Van egy jó hely a városban, úgy hívják: Havana Bar. A PR-anyagon egy70 körüli kubai(nak tűnő) fogatlan asszony áll, narancsszín nejlonpongyolában, hófehér hajába tűzve hatalmas piros virág virít. Arca mély ráncokkal szabdalt, bőre barna, szódásüveg aljához hasonlító fekete esztéká keretes szemüveget hord (talán mégis kubai) az orrán, szájában egy böszme nagy szivar füstölög, s mintha mosolyogni próbálna. 

De nem ezért járunk oda, hanem a piáért.
Mint aztán igazán tapasztalt alkoholista, csak annyit tudok az ott mért, mojito nevű koktélról, hogy sok más (a cél szempontjából) lényegtelen alkotóelemen kívül rum van benne meg cukornád, amit lehet szopogatni és mindeközben enyhe delírium lesz úrrá az eme nemes elegyet fogyasztó nyájas embereken. Rajtam már fél pohártól is. Amit mások rendkívül jó mulatságnak tartanak, s ez már meg is alapozza a hangulatot.
Szóval csütörtök este megyünk vissza.

* * *
Hír. (Négy esztendeje nem írtam ilyet, nem is biztos, hogy tudok még...)
Könnyebben megsérült egy középkorú asszony, amikor öngyilkossági szándékkal a sínekre feküdt Bét Jehósua közelében. Az 56 éves nő a közeledő szerelvényt hallva azt hitte, ez lesz élete utolsó cselekedete, a sors azonban másképpen rendelte.
A vonat ugyanis a párhuzamos sínpáron száguldott el és az asszony kisebb karcolásokkal túlélte az esetet, ezután kocsijába ült és elhajtott.
A rendőrség később a mozdonyvezető személyleírása alapján megtalálta nőt, aki azzal magyarázta tettét, hogy aznap bocsátották el állásából egy utazási irodából. A zavart asszonyt kórházba szállították.

2009. május 19., kedd

Ablak és álom

"Akad egy nyelv, amelyben e két szót egyetlen egy mássalhangzó különbözteti meg egymástól."

A férfi hallotta a csattanó hangot, de nem tulajdonított komolyabb jelentőséget neki. Messziről jött és különben is, az a helyes fekete lány ott ült mögötte. Őt leste a hatalmas beltéri tükörben, amelyben amúgy még az utolsó sor is látszott.
A gázra lépett, de rögtön utána lelassított, mert kiabálást hallott a hátsó sorokból.
- Sofőr, sofőr...
Értetlen arccal nézett újra a tükörbe, de most tekintetét hátrébb vetette. A fekete lányon túl. Szemével a messzebb ülőket pásztázva egy gyorsat biccentett, mintha azt mondaná, "na mi van, mit akartok már megint"?
- Az álom, az álom... hallatszott ekkor a hátsó sorok egyikéből.
A férfi behúzta a rögzítőféket, ajtót nyitott és leugrott az úttestre.