minimal | v0.01a

2009. augusztus 3., hétfő

Mérleg

Eltelt egy esztendő.
Egy csodálatos, egy izgalmakkal, élményekkel és temérdek (jórészt) hasznos tapasztalattal teli év.
"Semmin nem csodálkozni! Semmin!" - harsog most is a fejemben.
Ezt tanultam meg a leghamarabb, s hogy semmiképp ne feledjem, így most a búcsú napjaiban is jut a bizarr dolgokból. Mielőtt azonban beszámolnék róla, nem tudom megállni, hogy ne hordjak össze ide pár gondolatot azokról a különös "jószágokról", amiket ettől az esztendőtől kaptam. E tizenkét gyönyörű hónaptól, amiért máris egészen bizonyosan tudom: jó volt és megérte ennek a világnak része, részese lenni. Csak ezért is.

* Rájöttem, lehet másként is csinálni: jobban tudom, mi a fontos és mi mégsem olyan lényeges.
* Megismertem a Barátaimat.
* Jó leckéket vettem a "hogyan alkalmazkodjunk másokhoz és a megváltozott körülményekhez" tantárgyból.
* Nagyjából sejtem már, milyen lehet egy kollégium.
* Dolgoztam ásatáson - az ősök lábnyomán járva építettem én is egy kicsit a Szent Várost.
* Megtanultam valamennyire tördelni. Kár, hogy hamarosan nem lesznek már újságok... :)
* Aztán barátságot kötöttem egy nyelvvel. Egész jól elmagyarázom már a hivatalban, hogy mit akarok. Csak olvasni meg írni nem tudok még, de elszánt vagyok ám!
* Megismertem újabb örömöket és félelmeket, jobban értem már a "különbség" szó jelentését, de valahogy az "azonosság" is mást jelent már, mint korábban.
* És a végére maradt egy nem éppen elhanyagolható tényező. Találkoztam ugyanis a Szerelemmel.

Az a vándor vagyok, aki honra lelt (bár egy perc alatt semmivé lett mindaz, ami valaha is ő maga volt), most mégis fájdalommal telve hagyja hátra új otthonát, hogy elvarrja az óhazában befejezetlenül hagyott szálakat.
Az az ember, aki szeret csak úgy fejest ugrani az ismeretlenbe, de a szakadék szélén mindig tántorog egy kicsit ott, ahol már nincsen semmilyen kapaszkodó.
A blogger, aki szeretne nem felnőni, de néha talán mégis.
Ki tudja, hogyan, milyen módon lehet egészen biztosan helyes döntéseket hozni???

*
Az utolsó meghökkentő mese

"Nemcsodaországban" nincsenek csodák. A nemcsodaországiak soha semmin nem lepődnek meg, itt igazán minden, de minden előfordulhat, ami máshol nemigen.
Döntöttek le már itt Szentélyeket véletlenül ugyanazon a napon, jártak itt már vizen, épültek felhőkarcolók homokból és maláriás mocsarakból... csak épp Alice nem járt erre soha. Itt ugyanis nem történhet semmi olyan, ami Nemcsodaország lakóit egy pillanatra is kitérítené a megszokott kerékvágásból.
Ma csak egy galambról szól a mese. Olyan volt, mint a millió másik, talán egy kicsit termetesebb, rendezettebb tollazatú, de akkor is csak egy közönséges városi galamb. Amelyiket az ember mindig elhessegeti az ablakból, amikor reggelente a turbékolására ébred. Pont az, ami odarepül a legapróbb ételmaradékra is, hogy csőrével apró darabokra szaggassa, s jókat lakmározzon, legyen az kenyértészta, vagy csirkecomb csipsszel.
Egy kisbolt utcafrontján láttam. A pisztáciát és a mogyorót szemezte, amíg az eladó épp nem arra figyelt. Piros pikkelyes lábával ügyesen megkerülte a magokba szúrt árcédulát, hogy aszongya: 8.20.
Karmait a halomba szórt pisztácia héjai közé vájva kis testével egyensúlyozott: csőre közé szorított egy-egy sós magot (amúgy sok érte a nyolchúsz) majd elfordítva a fejét lendületből messzire hajította.
Talán a mérlegre dobálja a neki tetsző árut - hitetlenkedtem először. Később kiderült, hogy fordítva: a neki nem tetszőket szórta a földre.
A fekete fiút felszedni akaró, kirúzsozott negyven körüli férfin már nem lepődtem meg.

2009. augusztus 2., vasárnap

Kidurrant a buborék

Talán még fel sem ébredtünk egészen, talán el sem hisszük, hogy ez itt történt, velünk, a szemünk láttára.
A város, amelyet a környék és néha tréfából Európa meleg fővárosaként is említenek, arra ébredt, hogy egy meleg önsegélyező csoport két tagját agyonlőtte, tizenöt társukat pedig megsebesítette éjjel egy ámokfutó. Fekete ruhában és maszkban.

Gyerekek találkozó helyéről van szó. Gyerekekéről, akik eddig csak egymással merték megosztani titkaikat. Titkaikat, amelyek még egy 61 esztendős modern demokráciában is inkább titkok maradnak. Egy demokráciában, ahol Meleg Méltóság HÓnapját rendeznek minden esztendőben. Hónapot, amelynek záróeseményére idén 30.000 ember ment el. Harmincezren, a legkisebb hangos szó, atrocitás nélkül.

Épp a napokban gondoltam végig, milyen törékeny a mi kis rendszerünk: kelünk, fekszünk nap mint nap, szaladunk vágyaink, álmaink után. Részei vagyunk a legújabb kori ember által létrehozott intézményeknek, a rendszernek. Megnézte-e valaha is bárki, hogy milyen lábakon áll ez a mi híres-neves rendszerünk? Mikor cseréltek benne utoljára olajat? És vajon mióta forr a hűtővíz...?

Ezt a várost amelyben tegnap valaki meggyilkolta a 16 éves Lizi Trobisi-t és a 26 éves Nir Katz-ot a toleranciája, színpompás változatossága, befogadó légköre, a lehetőségek tárháza miatt a fiatalok "buboréknak" hívták.
Persze megtépázták sokszor fanatikusok, akik néha önmaguk elpusztítása árán is halálba rántottak másokat, valamiféle szent ügy vagy háború eszményéért. Sőt: nem is olyan rég volt, hogy egy miniszterelnök is erőszakos halált halt az ügyért, amit képviselt.
A buborék azonban mégis most lett semmivé, amikor emberek brutális elpusztításának egyáltalán nem a politikához, hanem valami egészen máshoz volt köze.
*
"Nem volt hová futni..."

Gil Or, a 16 éves kis szemtanú, akinek két társát megölte a fekete ruhás ámokfutó lövöldöző:

"Rettegek, ha arra gondolok, valamelyik barátom szülei így tudják meg...
Este háromnegyed tizenegy körül jött be a fekete ruhás pasi, fekete maszkban. Először azt hittem, valami vicc az egész, de azonnal lőni kezdett. A srácok a heverő és az asztalok alá bújtak, senki sem kiabált vagy sikított. Én is egy asztal alá kerültem valakivel. Ez egy nagyon kicsi hely, egy apró terasszal... ha egyszer már bent vagy, nincs hová futni.
Hetente egyszer jövünk itt össze, az egészet 14-21 éves fiataloknak találták ki, tizenéveseknek. Beszélgetünk, zenét hallgatunk, ennyi. Szeretem a helyet, de nem tudom, megyek-e még valamikor. Szeretnék, de ezt még korai lenne mondani."

Gil is megsebesült a támadásban. Térd- és mellkasi sérülésekkel kórházban ápolják.