"Bim-bam" - hallatszott, majd sárgásan kigyulladt az "ÁLLJ" felirat.
Végre csináltam én is valamit. Ami igazán tőlem függött. Megváltoztattam az elrendelt dolgokat. Ha mélyen magamba nézek, mindig is szerettem gombokat nyomogatni. Kapcsolókat kapcsolgatni. Még akkor is, ha elektromosság híján nem zártak rövidre semmit. Csak a hangjuk volt, hogy "klatty" meg "cskkk" meg "vnyv".
Most is megnyomtam tehát, és előresétáltam a miattam világító "ÁLLJ" felirat alá. És akkor egyszer csak megtörtént.
- Hol akarsz leszállni? - kérdezte.
Nem akartam elhinni, hogy ez velem történik.
- Hááát... igazából a következő sarkon... ha esetleg van ott is egy megálló...
Kikerülte a taxikat. Épp csak egy kis gázt adott és közelebb húzódott a járdához. Pont annak az utcának a sarkán, ahová igyekeztem.- Igazán köszönöm! - nyögtem rekedten.
- Legyen szép napod - volt a válasz.
- Neked is - mondtam félig nőnemű nyelvtani szerkezetben, mert zavaromban már teljesen elment a hangom.
Hosszan néztem utána.
Egyszer megnyomtam a buszon a jelzőgombot és pont ezt éreztem. :)
VálaszTörlésCsak miután teljesen megállt a busz vettem észre, hogy egy megállóval hamarabb van, de leszálltam inkább, mert csak azt az ajtót nyitotta ki a sofőr.
Reggeli busz, kezemben reggeli papírpoharas kávé. Felszállok - a sofőr rám mosolyog és angolul megkérdi: nekem nem hozott, kisasszony? Elnézést kérek tőle - megígérteti velem, hogy legközelebb rá is gondolok. Amikor leszállok - húsz perccel később - utánam szól, hogy akkor ugye a kávé-dolgot lerendeztük.
VálaszTörlésAznap megint nem bántam meg, hogy felébredtem. És: nem, ez sem Budapesten történt.