Ezerrel

Most pedig ezt. De mennyire hogy!
Pedig milyen régen volt...
És fú de jó most is!!! :)

Hát kérem...

Végeredményben azt hiszem, nincs miért szégyenkeznem.

És jupppiééé! :) Meg bibibííí! :)

Figyelmeztetés

Lángost készülök sütni...

Hát ilyen volt

Az összesítés nem áll rendelkezésre. A bejegyzés megtekintéséhez kattints ide.

Arc

A héten megtudtam, hogy fent hordom az orromat.

Nincs mese, ez immár tény.

(Túl) sokat látott felettesem már mondja egy ideje (másoknak).

De aztán a legközelebbi barátaim is, persze sokkal kedvesebben, mosolygósabban és tapintatosabban és eltérő mértékben ugyan, de szintén cáfolhatatlan bizonyítékát adták, hogy ez a megállapítás bizony nagyon is igaz.

Az elhangzott értékelések szerint vannak esetek, amikor felülnézetből beszélgetek másokkal, illetve állítólag van bennem egy ún. "úrifiús" attitűd. Ezt egyébként idős rokonom is panaszolja, mikor nem tudom értékelni (olykor, de tényleg csak olykor) közönséges vicceit.

Önvizsgálatot rendeltem el.

Valamennyire meglepett a dolog. Nem mintha nem ismerném magam, de azért akadnak olyan kérdések, amivel nem (szívesen) foglalkozik minduntalan az ember.

A kutatás két érdekes élethelyzetet hozott elő:

* Vita

* Találkozás egy idegennel

Előbbi esetben tényleg előfordul (gyakran...), hogy felülnézetből próbálok magamon segíteni. Erre az a magyarázat, hogy ha egyszer (még mindig nem elég gyakran) vitába szállok valakivel, magamnak is el kell higgyem: nekem van igazam és én tudom jobban. Világos, hogy érvelni kellene, de nem mindig bízom magamban.

Aztán mélyen magamba néztem és azonnal megtaláltam az okát a második élethelyzetben tapasztalt viselkedésemnek is. Kiderítettem, hogy az első találkozást követő pillanatokban félek az emberektől. Vannak esetek, amikor ez az első szemkontaktus után elmúlik, de máskor... jobb ezt talán mégsem boncolgatni.

És erre nem lehet gombot sem varrni.

Sajnos.

Érzelem és ráció

Az örök dilemma. 

A végzet.

A küzdelem az eszmélés óta.

Hogy, lehet-e NEM felnőni?

És egyáltalán melyik úton kell továbbmenni.

Ha két választási lehetőség adódik. 

És még inkább, ha több.

És amikor egy sem?

Melyik a jobb út?

Melyik a jövedelmezőbb?

Melyik a tisztességesebb?

A boldogabb?

Miért kell mindig feláldozni valamit valami másért?

Ha dönteni kell.

Kell/Must/צריף

És persze csak úgy mellesleg: nem késő-e már?

Fordulópont szag van.

Mit teszünk le az asztalra?

REMény

Megnyomtam a gombot.

"Bim-bam" - hallatszott, majd sárgásan kigyulladt az "ÁLLJ" felirat.

Végre csináltam én is valamit. Ami igazán tőlem függött. Megváltoztattam az elrendelt dolgokat. Ha mélyen magamba nézek, mindig is szerettem gombokat nyomogatni. Kapcsolókat kapcsolgatni. Még akkor is, ha elektromosság híján nem zártak rövidre semmit. Csak a hangjuk volt, hogy "klatty" meg "cskkk" meg "vnyv". 

Most is megnyomtam tehát, és előresétáltam a miattam világító "ÁLLJ" felirat alá. És akkor egyszer csak megtörtént.

- Hol akarsz leszállni? - kérdezte.

Nem akartam elhinni, hogy ez velem történik.

- Hááát... igazából a következő sarkon... ha esetleg van ott is egy megálló...

Kikerülte a taxikat. Épp csak egy kis gázt adott és közelebb húzódott a járdához. Pont annak az utcának a sarkán, ahová igyekeztem.

- Igazán köszönöm! - nyögtem rekedten.

- Legyen szép napod - volt a válasz.

- Neked is - mondtam félig nőnemű nyelvtani szerkezetben, mert zavaromban már teljesen elment a hangom.

Hosszan néztem utána.